20. rész

A következő pillanatban ujjongás és taps hangja csapta meg a fülem. A hajókabin felé kaptam a fejem, ahonnan szépen egymás után előbukkant Claire, Eric és James. Köpni-nyelni nem tudtam a döbbenettől.

-          Gratulálunk! Sok boldogságot! – kiabálták kórusban és egyenként megöleltek.

-          Kö-kö-köszönöm! – nyögtem ki nagy nehezen. – Hogy kerültök ide?

-          A vőlegényed műve. Meg akart lepni téged. – mondta Claire mosolyogva.

-          Sikerült! – mondtam és egy nagy puszit nyomtam Gödröcske gödröcskéire, amik az igen kimondása óta el se tűntek az arcáról.

-          Na, ha már ilyen szépen összegyűltünk, akár neki is foghatnánk az ünneplésnek. – mondta Eric és egy nagy pukkanás kíséretében kinyitott egy üveg pezsgőt.

Jó néhány pohár pezsgő után félrevontam Claire-t, hogy dumcsizhassunk egy kicsit, csak úgy csajosan.

-          Claire, annyira boldog vagyok, hogy itt vagy. – mondtam és szorosan magamhoz öleltem.

-       Én is. Amikor Nick mondta, hogy megfogadja a tanácsomat és Szöulba hoz téged, egy kicsit szomorú lettem. Hiszen mindig is azt terveztük, hogy együtt jövünk el ide. De aztán közölte, hogy én is jövök. Gondolhatod, hogy reagáltam rá.

-       Igen, el tudom képzelni. Gyanítom a nyakába ugrottál és a fülébe sikítottál. Szegénykém, csoda hogy még működik a hallása.

-          Haha, azt hiszem, túl jól ismersz.

-       Az biztos. Egyébként mondta, hogy valami igazán nagy ajándékkal akar téged meglepni, de álmomban sem gondoltam volna, hogy ezt tervezi.

-      Ennél jobb ajándékot nem is adhatott volna. Ő egy csodálatos ember. Kár, hogy nem találkoztatok előbb. – mondta Claire kicsit elérzékenyülve.

-    Na igen. De a lényeg, hogy találkoztunk. – mondtam és rákacsintottam. – Amúgy látom, eléggé összemelegedtetek James-el. Lemaradtam valamiről?

          Öhmm…hát igen. Azt hiszem, valami kialakulóban van köztünk. – mondta és elpirult. – A kiállítás után néhányszor elhívott vacsorázni meg moziba. Nagyon édes pasi.

-          Úgy örülök Claire. Passzoltok egymáshoz.

-          Igen, szerintem is. – mondta ártatlanul mire mindketten hangosan nevetni kezdtünk.

A következő négy napban leírhatatlanul boldog voltam. Claire és James nagyon egymásra találtak, ha így folytatják a végén még dupla esküvő lesz. Eric lett kis csapatunk mókamestere. Egy unalmas percem sem volt mellettük. Úgy éreztem, hogy újra van családom. De sajnos egyszer minden jónak vége szakad, letelt a két hét és nagy bánatomra haza kellett mennünk.

Hazafelé a repülőn volt időm gondolkodni. Nick és a többiek békésen aludtak, de én képtelen voltam lehunyni a szemem. Mennyasszony lettem. Megint. Önkéntelenül előjöttek az emlékek, de igyekeztem kiverni a fejemből a baljós gondolatokat. Az a múlt, vége. Nick mellett boldog leszek, már most is az vagyok. Nick nem Michael. Ő soha nem bántana. Persze Michael-ről sem feltételeztem, hogy ártana nekem, aztán mégis megtette. ÁÁÁÁÁ! Elég! Megráztam a fejem. Elég ezekből az őrült gondolatokból. Hozzábújtam a mellettem békésen szuszogó újdonsült vőlegényemhez és megnyugtató lélegzését hallgatva végül elnyomott az álom.

A reptéren elbúcsúztunk a többiektől és a lakásom felé vettük az irányt, hogy megnézhessem a postámat. Örömmel konstatáltam, hogy idén elmaradt a szokásos szülinapi ajándékom. Úgy látszik, hogy az ismeretlen megunta a levelezgetést. Még egy gonddal kevesebb. Bekukkantottunk a lakásba is, hogy minden rendben van-e, aztán már mentünk is Nick-hez.

Az esti testmozgás után kifulladva pihegtünk egymás karjaiban. Kis idő múlva Gödröcske törte meg a csendet.

-          Mit szólnál hozzá, ha elköltöznénk?

-          Mi? Hova?

-          Arra gondoltam, hogy vehetnénk egy házat.

-          Egy házat? Komolyan gondolod?

-       Igen. Már egy ideje foglalkoztat a gondolat. Megkértem Eric-et, hogy keressen néhány ideális jelöltet. Szeretném, ha megnéznéd őket és kiválasztanád, amelyik tetszik.

-          Én válasszak? Nem együtt kéne?

-          Bármelyiket választod, nekem tökéletes lesz, mert te ott leszel.

-          Javíthatatlanul romantikus vagy. – mondtam mosolyogva és megcsókoltam.

Nick üzleti útra ment a hétvégén, de kaptam tőle házi feladatot. Meg kellett néznem a házakat, amiket Eric talált. Megkértem Claire-t, hogy jöjjön velem, nem akartam egyedül menni. Nem lepődtem meg túlzottan, amikor drága barátosném James-el és Eric-el az oldalán érkezett. Így, mint egy kis csipet-csapat nyakunkba vettük a várost és sorra jártuk a házakat. Mondanom sem kell, egyik szebb volt, mint a másik, de egyik sem volt az igazi. Nagyon örültem, hogy Eric is ott volt, hiszen így elhangzott néhány szakmai vélemény is, azon kívül, hogy „De cuki függöny!”, „Mekkora konyha!”, „Áááá, van kandalló is!”, és hasonlók. Természetesen egy nap alatt képtelenség lett volna végignézni az összes házat, így másnapra is lett programunk, amit egyáltalán nem bántam. Már besötétedett, mikor elbúcsúztam tőlük és elindultam hazafelé. Szép este volt, így inkább sétáltam, ahelyett, hogy taxiba ültem volna. Kis idő elteltével kezdtem úgy érezni, mintha valaki figyelne. Egyre többször néztem a hátam mögé, de nem láttam senkit. Biztos voltam benne, hogy valaki követ, így megszaporáztam a lépteimet. Az utolsó pár métert már szinte futva tettem meg. Lihegve léptem be a lakásba és egyből az ablakhoz szaladtam és az utcát kémleltem, hátha látok egy gyanús alakot, de nem volt sehol senki. Egy kicsit megnyugodtam és elkönyveltem magamban, hogy biztos a fáradtság miatt hallucináltam.

Másnapra már csak öt ház maradt. Féltem, hogy nem találjuk meg álmaim házát. De ahogy a mesékben lenni szokott, amikor megláttam az utolsó házat, egyből éreztem, hogy ez lesz az. Egyszerűen gyönyörű volt. A környék tökéletes, pont annyi szoba van benne, amennyi kell, hatalmas kert elől és hátul, medence, garázs. És szinte semmit nem kell vele csinálni, csak a falakat kell újra festeni. Amint megláttam, tudtam, hogy itt akarok élni Nick-el, hogy ez a tökéletes hely a családalapításhoz.

Felhívtam Gödröcskét, hogy elújságoljam a nagy hírt, miszerint megtaláltam a közös otthonunkat.

-          Nick! Megtaláltam!

-          Az utolsó ház az, ugye? – kérdezte.

-          I-igen! De honnan tudtad?

-          Mert olyan, mint te. Tökéletes.

-          Óóóó, Nicky, te aztán tudod, hogy vegyél le a lábamról.

-          Bizony, az egyik kedvenc elfoglaltságom.

-          Hmmm……Mikor érsz haza?

-          Sajnos elég későn, úgyhogy ne várj meg, feküdj le és pihenj.

-          Rendben. Szeretlek!

-          Én is téged, kicsim!

Miután elváltam a csipet-csapattól bamba vigyorral a képemen sétáltam hazafelé. Annyira el voltam varázsolva, hogy észre se vettem, hogy eltévedtem. Kicsit kétségbeestem, hiszen már sötét volt és elég barátságtalan környékre keveredtem. Gondoltam bekopogok valahova és útbaigazítást kérek, de nem volt szerencsém, senki nem nyitott ajtót. Így elindultam arra, amerről jöttem. Egy kis idő múlva végre megláttam a főutat, már csak egy sikátor választott el a biztonságtól, úgyhogy megszaporáztam a lépteimet. Már majdnem kiértem, amikor egy éles fájdalmat éreztem a tarkómnál és hirtelen elsötétült minden.