8. rész

-          Hogy? Nem, ezt nem tartom jó ötletnek.

-          Őszintén szólva én sem. De úgy érezem, hogy meg kell tennem. Ha látom, hogy tényleg nem tud magáról, akkor talán meg tudok nyugodni.

-          Teljesen biztos benne, hogy ezt akarja?

-          Igen.

-          Hát jó. Megszervezem holnapra. De csak egy feltétellel. Magával megyek.

-          Rendben. Köszönöm nyomozó. Ja, és mielőtt látom Michael-t, szeretnék beszélni az orvosával.

-          Még valami?

-          Ami azt illeti, lenne még egy kérésem. Szeretném, ha nem szólnának Michael-nek.

-          Miért?

-          Mert ha nekem van igazam, és tényleg készül valamire, akkor jobb, ha meglepetésként éri a látogatásom.

Lassan sétáltam Claire lakása felé. Még mindig nem voltam benne biztos, hogy jó ötlet Michael-t meglátogatni.

Claire természetesen nem repesett az örömtől, de megértette, hogy miért döntöttem így.

-          Szeretnéd, ha veled mennék?

-          Nem, nem szükséges. Clarke nyomozó elkísér.

-          Az jó. És nem félsz?

-          De, rettegek, hogy újra látni fogom. De valamiért úgy érzem, hogy muszáj ezt megtennem. – néztem rá enyhén kétségbeesve.

-          Na és izgulsz a kiállítás miatt? Alig egy hónap múlva lesz. – drága jó Claire. Mindig megérzi, mikor kell témát váltani.

-          Igen, nagyon. Kíváncsi vagyok hogy fogadják majd a képeimet. – mosolyogtam rá hálásan.

-          Biztos nagy sikered lesz, hiszen eszméletlenül tehetséges vagy.

-          Ne csináld, mert elpirulok.

-          De hát ez az igazság.

Megvacsoráztunk és megnéztünk egy filmet, közben beszélgettünk, nosztalgiáztunk. Nagyon jó volt, elterelte a gondolataimat a másnapról. Délelőtt 11-re jön értem Clarke nyomozó és elvisz Michael-höz.

Éjfél felé járt már, mire lefeküdtünk. Nem akartam elaludni, féltem a rémálmoktól, de bármennyire is próbáltam nyitva tartani a szemem, elnyomott az álom.

-          Gratulálok, Ön gyermeket vár! – közölte fülig érő mosollyal a nőgyógyász.

-          Komolyan? – kérdeztem hitetlenkedve.

-          Komolyan. Ön 6 hetes terhes. Tessék! Az első felvétel a csöppségről. Látja, az a kicsi pötty, ott.

-          Milyen picike. És már ver a szíve. – mosolyogtam a könnyeimmel küszködve.

-          Itt egy tájékoztató a fontos tudnivalókról, és írok fel magának vitaminokat. 1 hónap múlva várom az újabb ultrahangra. Van valamilyen kérdése?

-          Azt hiszem most nincs.

-          Rendben. Végeztünk. Vigyázzon magára!

-          Igen, köszönöm.

A parkban ültem és a hasamat simogatva bambultam magam elé. Terhes vagyok. Ez jó hír, ugye? Egyből magam előtt láttam, ahogy egy kis Michael szaladgál a parkban, nyomában az én félistenem és önfeledten nevetnek! Önkéntelenül vigyorogni kezdtem.

Mikor mondjam el Michael-nek? Hogy fog rá reagálni? Még sose került szóba köztünk a gyerek téma. Nem is tudom, mit gondol róla. Vajon jó szülök leszünk?

Úgy döntöttem, hogy este elmondom neki. Úgy sem bírom magamban tartani. Főzök valami finom vacsit és meglepem a hírrel.

Michael jó kedvűen jött haza. Az egyik kedvenc ruháját vettem fel, ami valljuk be őszintén nem sokat takart. Vacsi után leültünk a nappaliban és összebújva hallgattuk az eső kopogását az ablakon.

-          Michael!

-          Hmmm?

-          Szeretnék mutatni valamit.

-          És mi lenne az?

Felálltam, a táskámhoz szaladtam és kivettem belőle az ultrahang képet. Lassan visszaballagtam hozzá hátam mögé rejtve a felvételt, és leültem a dohányzóasztal szélére vele szemben.

-          Hunyd be a szemed!

Először felhúzta a szemöldökét, végül engedelmeskedett.

-          Háromra kinyithatod. – Elé tartottam a képet és elkezdtem számolni. – 1…..2…..3

Hosszú percekig csak szótlanul bámult. Majd hirtelen kikapta a kezemből a képet és apró fecnikre szaggatta.

-          Michael, ne! Mit csinálsz? – kaptam a kép után.

-          Nem szedted a gyógyszert? – szinte sistergett a dühtől, ahogy ezt kérdezte.

-          De….de szedtem. Michael, megrémítesz.

-          Ha szedted a gyógyszert, akkor ez mégis hogy történhetett meg?

-          Az orvos szerint, nagyon ritka, de előfordul a teherbeesés a gyógyszer mellett.

-          Ezt nem hiszem el! – már üvöltött.

-          Kérlek, nyugodj meg! Azt hittem te is örülsz majd a hírnek.

-          Úgy nézek ki, mint aki örül neki?

-          Nem, határozottan nem. – válaszoltam szinte suttogva, a könnyeimmel küszködve.

-          Most elmegyek, kiszellőztetem a fejem. Ne várj meg! – ezzel elrohant, becsapva maga mögött az ajtót.

Mozdulatlanul ültem egy darabig. Nem értettem a reakcióját. Aztán erőt vettem magamon, rendet raktam a konyhában, majd felmentem a hálóba, átöltöztem és bebújtam az ágyba. Mégis mi ütött belé? Még sosem láttam ennyire dühösnek. Volt már rám mérges, de az meg se közelítette a mostanit. Nagyon megijesztett. Mintha egy másik ember lett volna. Ennyire nem akar gyereket? Remélem, hamar megnyugszik és másképp áll majd a dologhoz.

Sokáig feküdtem a könnyeimet nyelve, de végül elaludtam.

Ajtócsapódásra ébredtem, majd dübögő lépteket hallottam, ahogy jönnek felfelé a lépcsőn. Kivágódott a háló ajtaja. Riadtan ültem fel az ágyban. Michael csak állt az ajtóban bőrig ázva, lihegve, egy szót se szólva. Még mindig dühös volt.

-          Ma a vendégszobában alszol, menj! – mondtam neki és hozzávágtam a párnáját.

-          Azt te csak hiszed!

Hirtelen megindult felém. Nagyon megrémültem, menekülni akartam, de nem volt időm. A következő pillanatban már mellettem állt és lendítette a jobb kezét, ami hatalmas csattanással érte el az arcomat. Elterültem az ágyon és egy pillanatra minden elsötétült. Mire feleszméltem a hátamon feküdtem, ő pedig a hasamon ült és a hálóingemet szaggatta. Próbáltam lelökni magamról, de nem sikerült. A számhoz hajolt és durván megcsókolt. Küzdöttem, de semmi eredménye nem volt. Megunva a hadonászásomat, levette a nyakkendőjét és kezeimet az ágytámlához kötözte.

-          Michael! Kérlek, hagyd abba! Ne csináld ezt! Te nem vagy ilyen! Kérlek! Térj észhez!

-          Pofa be! Nem tudod milyen vagyok igazából. – üvöltötte, majd letépte a bugyimat és a számba tömte.

Az alsójával együtt szabadult meg a nadrágjától majd minden figyelmeztetés nélkül belém hatolt. Nagyon fájt. Annyira durva és erőszakos volt. Kezeit a nyakam köré fonta és szorongatni kezdte. Egyre inkább nem kaptam levegőt. Ördögi vigyor ült az arcán.

-    Ez a gyerek sose fog a világra jönni, erre megesküszöm!