Egy hét telt el azóta. A fejemben kavarognak a gondolatok.
Normális vagyok? Mit tettem? Együtt töltöttem egy fél napot három vadidegen
férfival, még a telefonszámomat is megadtam nekik. Mi van, ha ők is
ugyanolyanok, mint Ő? Végig akarom
még egyszer csinálni? Nem.
De mégis, olyan kedvesek voltak. Viccesek, udvariasak. És
Gödröcske…. Jaj! Elég! Nem szabad így élnem. Annak négy évvel ezelőtt vége lett. Muszáj megbíznom az emberekben.
Nem tölthetem az életem négy fal között a képeimmel társalogva. Ennyi erővel
elmehettem volna apácának, vagy beköltözhettem volna egy elmegyógyintézetbe.
Nem! Nem minden férfi olyan, mint Ő!
Nem történhet meg kétszer ugyanaz. Nem sokára itt a kiállítás és ott rengeteg
emberrel fogok megismerkedni. Muszáj összeszednem magam.
De mi van, ha megint bántani fog valaki? Mi van, ha megint
megsérül vagy meghal valaki, miattam? Nem kockáztathatok. De muszáj!
Épp az egyik ilyen vitám közepén jártam, amikor megcsörrent
a telefonom. Nem hittem a szememnek! Gödröcske! Mit tegyek? Esetleg vedd fel a
telefont. Hah, jó ötlet. (Tuti kezdek begolyózni.)
-
Halló?
-
Halló. Jó napot, itt Nick Carpenter. Emlékszik
rám?
-
Jó napot. Igen emlékszem.
-
Remélem, nem hívom rosszkor.
-
Nem dehogy.
- Remek! Ráér ma este? Megvettem a könyvet, amit a
múltkor olvasott és két nap alatt kiolvastam. Nagyon tetszett, de nincs senki,
akivel beszélgethetnék róla. Mit szólna hozzá, ha egy vacsora mellett
beszélgetnénk róla?
- Öhmm… – Mit tegyek? Mit tegyek? Mégis mi
történhet? Olyan lesz, mintha olvasóklubba mennék, nem?!? Mi bajom lehet
belőle?
-
Halló! Ott van még?
-
Igen, itt vagyok. Nos… azt hiszem…..ráérek.
-
Remek. Hét óra megfelel? Önért megyek, ha
gondolja.
-
Ne! Azaz, inkább találkozzunk az étteremben.
Hova menjek?
Fél hét, indulnom kéne. A tükörrel szemben állok és bámulom
magam. Egész tűrhető a látvány. Egy egyszerű, fekete, pántos ruha, vékony,
fehér blézer, magas sarkú, laza smink, a hajam lazán összefogva. Hmm… nem
rossz.
Amikor megérkezem, Ő már ott van. Elképesztően néz ki. Fehér
vászonnadrág, világoskék ing, fehér zakó, kócos haj. Amint meglát felcsillan a
szeme és igen, megjelennek a gödröcskék. Úgy látszik, őszintén örül, hogy
láthat. A szívem a torkomban dobog. Úgy érzem magam, mintha most randiznék
életemben először.
Kellemesen telik az este. Mélyrehatóan kielemezzük a
könyvet, idézem a kedvenc részeimet, amiken mindketten jókat nevetünk. Mesél a
munkájáról, én meg mesélek a képeimről. Épp a desszertnél tartunk, amikor
felteszi a kérdést.
-
És mit szól hozzá a családod, hogy saját
kiállításod lesz? Biztos nagyon büszkék rád.
A kezem megáll a levegőben, a villáról leesik a falat. Jaj
ne, csak ezt ne. Megköszörülöm a torkom és válaszolok.
-
A családom már nem él. A szüleim és a bátyám 4
éve meghaltak.
-
Ne haragudj, sajnálom. Mi tör….
- Gondolom fiatalkorodban nem az volt az álmod,
hogy apád cégénél fogsz dolgozni és egész életedben vállalatokat veszel és adsz
el. Mi akartál lenni? – vágok a szavába.
Egy pillanatig zavartan néz rám, majd bólint, mint aki
megértette, hogy nem akarok a családomról beszélni. Még nem.
- Igazad van. Fiatal koromban a zene volt a
mindenem. Nem nagyképűségből mondom, de volt hozzá tehetségem. A gimiben még
zenekarom is volt. Én írtam a számainkat és mondhatom, elég sikeresek voltunk.
-
Gondolom az összes lány odavolt érted. – és
több, mint valószínű, hogy ez azóta se változott.
-
Hát… nem volt okom panaszra, az biztos. – és
megint azok az édes gödröcskék.
A mosdóban állok a tükör előtt. Kifizette a számlát, menni
készülünk. Biztos felajánlja, hogy hazakísér. Engedjem, vagy ne? Egész este
olyan nyugodt voltam. Felszabadult. Olyan, mint Ő előtte. Mintha megint 21 éves lennék. Miért nem vele találkoztam
hét évvel ezelőtt. Akkor teljesen más lenne az életem. Akkor élne a családom és
boldog lennék. Elég ebből! Szedd össze magad, az már a múlt! Menj ki és hagyd,
hogy hazakísérjen.
A bejárat előtt várt. Mikor kiléptem az ajtón, rám
mosolygott.
-
Hazakísérhetlek? Vagy fogjak neked egy taxit?
- Nem szükséges, nem lakom messze. Mehetünk gyalog
is, ha van kedved. – ügyes kislány. És a jutalom….. egy nagy, gödröcskés
mosoly.
Csendesen sétálunk egymás mellett. Megremegek. Fázom.
Leveszi a kabátját és rám teríti. A keze a vállamon marad. Rá nézek és ő
mosolyog. (Hogy nem fájdul meg az arca ettől a rengeteg mosolygástól? Nem is
értem!) Így sétálunk tovább még egy darabig.
-
Ééés megérkeztünk. Itt lakom.
-
Igazán jöhettünk volna a hosszabb úton is –
mondja és lebiggyeszti az ajkait. Nevetnem kell.
-
Majd legközelebb. – hogy mit mondtam?
-
Szóval lesz legközelebb? Én nagyon jól éreztem
magam. Csodás este volt.
-
Igen, én is jól éreztem magam. Köszönöm.
-
Akkor hamarosan megismételhetnénk.
-
Lehet róla szó.
- Remek! Akkor majd keressük egymást. – várakozásteljesen
néz rám. Leveszem a vállamról a kabátját és átadom neki.
-
Köszönöm még egyszer. Jó éjt! – mondom és
indulnék, ha mozdulna a lábam. De nem akar.
Csak nézzük egymást és úgy tűnik egyikünk se akar elindulni.
Aztán tesz egy lépést felém. Lassan. A szívem a torkomban, de nem hátrálok. És
mire észbe kapok, már meg is csókolt. Az ajkai puhák, a csókja édes. Nem
követelőző.
-
Jó éjt, Dawn. Aludj jól!
-
Jó éjt!
Ezen az éjjelen mosolyogva aludtam el és nem jöttek a
rémálmok. Azt hiszem ezt jó jelnek vehetem.
De jó hogy ráakadtam,.......folytatást!!
VálaszTörlésÖrülök, hogy tetszik! :)
VálaszTörlésNagyon tetszik :D
VálaszTörlésÖrülök, köszi! :)
TörlésSzia!
VálaszTörlésOlvastam, hogy e regény az első történeted. Kezdőként igen jól írsz, sőt nagyon kifinomultam, és egy-egy érdekes irodalmi kifejezést is alkalmazol. A legjobb tanács, amit adni tudok, hogy ne add fel álmaid, és küzdj azokért. Egy mai írónak igen nehéz érvényesülnie, így csak azt tudom ajánlani, hogy fejezd be a történetet, és vegyél meg egy írástechnikával foglalkozó könyvet, majd olvasd át a regényt újra- és újra, majd ahol kell javítani, javíts! Én, mint nem rég kezdett író csakis azt tudom mondani, hogy harcolj azokért a vágyálmaidért, amiket megakarsz valósítani. . .
Az élet egy hatalmas küzdelem, és azért, hogy sikereket érjünk el harcolnunk kell!
________________
http://benettvilaga.blogspot.hu/
Nagyon szépen köszönöm a bátorító szavakat! Mindenképp megfogadom a tanácsod!! :D
Törlés