Gyönyörű tavaszi napra ébredtem. Úgy döntöttem megérdemlek
egy szabadnapot. Túl sokat dolgoztam mostanában. Belebújtam az egyik kedvenc
ruhámba, lapos talpú cipőmbe, orromra biggyesztettem a napszemcsit, felkaptam a
táskám és a kedvenc könyvem, és elindultam.
Még csak reggel 9 volt. Úgy mászkáltam az utcákon mintha
először járnék New York-ban. Az egyik utcán be, a másikon ki, forgattam a
fejem, mint vidéki kislány a nagyvárosban. Pedig már 4 éve élek itt.
Egy óra körül éreztem, hogy itt az ideje megtölteni a
pocakomat. Kerestem egy hangulatos kis helyet, leültem a kerti asztalok
egyikéhez és rendeltem. Úgy tömtem magamba mindent, mint aki napok óta nem
evett. Mikor befejeztem, rendeltem egy jegeskávét, hátradőltem és elkezdtem
olvasni. Az első mondat után hangosan felnevettem: „Bizony, még egy német sem
tud diszkréten ordas szagút fingani.” De most komolyan, hogy lehet így
elkezdeni egy regényt? Vagy ötödszörre olvastam már ezt a könyvet, de mindig
röhögnöm kell rajta. Gyorsan körbepillantottam, hogy vajon hány vendég
figyelmét sikerült magamra vonnom, de szerencsére csak néhányan pillantottak
rám, aztán már senki nem foglalkozott velem. Emlékszem, 5 éve odaadtam apunak a
könyvet, hogy olvassa el. A kertben ültünk hárman. Apu a napozóágyban, én pedig
anyuval a hintán. Pár másodperc múlva apu elkezdett nevetni, majd egyre jobban
rázkódott, végül kénytelen volt letenni a könyvet, mert folyt a könnye a
röhögéstől. És csak az első oldal felét olvasta el. Szép emlék. Mennyi minden
történt azóta. Megismerkedtem vele,
beleszerettem, összeházasodtunk, majd jöttek a rossz idők….. a tragédia…a
temetés...a kórház… De inkább nem is gondolok rá.
Szóval vigyorogva, néha kuncogva folytattam az olvasást. Úgy
fél óra múlva félretettem a könyvet és felhörpintettem a kávém maradékát. Ekkor
vettem észre a szomszéd asztalnál három férfit, akik mosolyogva figyeltek.
Zavarba jöttem, de mivel ártalmatlannak tűntek visszamosolyogtam rájuk, aztán kicsit
elfordultam és folytattam az olvasást. Pár perc múlva árnyék vetült a könyvre.
Megfordultam és ott állt az egyik fickó. Magas volt, sportos és eszméletlenül
jóképű. Megállás nélkül mosolygott, amitől két kis gödröcske jelent meg a szája
sarkánál. Valami megmagyarázhatatlan melegség sugárzott a gyönyörű barna
szemeiből. Szélesen mosolygott rám, én meg kérdő tekintettel mosolyogtam
vissza.
- Elnézést, hogy megzavarlak, de nagyon furdalja
az oldalunkat, hogy mit olvashatsz, ami ennyire jó kedvre derít. – kérdezte.
-
Ó, semmi baj. A címe Mamuttampon és eszméletlenül
jó könyv. Mindig ezt olvasom, ha lazítani akarok.
- Mamuttampon? Érdekes cím. Hmmm…. Igazán nem
akarok tolakodó lenni, de meghívhatunk egy kávéra? Látom már üres a poharad.
Meglepődtem. Rásandítottam a másik kettőre, akik őszintén
vigyorogtak és integettek, hogy csatlakozzak. Gondoltam miért is ne, mit árthat
egy kis ismerkedés. Mostanában úgy is csak a képeimmel beszélgettem.
-
Köszönöm, elfogadom a meghívást. – válaszoltam.
Felálltam, fogtam a táskámat és a könyvemet, majd Gödröcskét
követve átültem a másik asztalhoz. Megrendelték nekem az újabb jegeskávét (hogy
lesz így alvás éjjel, azt nem tudom). Bemutatkoztunk.
-
Eric Knight vagyok – mondta az egyik. Szőke
rövid haja volt, kék szeme és igen jól kidolgozott teste.
- James McCaine, örülök – kacsintott rám a másik.
Göndör fekete hajával, éjfekete szemeivel és kisfiús vonásaival rögtön belopta
magát a szívembe.
-
Nick Carpenter vagyok – nyújtotta a kezét
Gödröcske.
- Én pedig Dawn Phi…. khmm… Dawn Thompson vagyok.
Nagyon örülök – fogtam meg Gödröcske kezét. Meglepően kellemes érzés fogott el,
ahogy megszorította a kezem. Úgy éreztem, mintha biztonságban lennék, mintha a
sors akarta volna, hogy találkozzunk. Nem tudom miért, de biztos voltam benne,
hogy nem most látom őket utoljára.
Ezután órákig beszélgettünk. Megtudtam, hogy mindhárman igen
tehetősek, mondhatni mocskosul gazdagok. Eric az építőiparban van, James a
szállodaiparban, Gödröcske pedig az apja vállalatánál ügyködik, mint igazgató
helyettes. Én kicsit szégyenkezve vallottam be, hogy egész nap csak festek. Épp
az első kiállításomra készültem. Ettől nagyon lelkesek lettek. Rögtön faggatni
kezdtek, így olyanoknak beszélhettem legkedvesebb témámról, akik tényleg
érdeklődtek iránta.
Este nyolc körül felvetettem, hogy ideje lenne mennem.
Nehezen akartak elengedni, főleg Gödröcske erősködött, hogy meghívnak
vacsorára, de nem mentem bele. Haza kellett mennem. Nem akartam éjszaka az utcán
lenni. Telefonszámot cseréltünk, és megígértették velem, hogy feltétlenül
küldök meghívót a megnyitóra. Aznap boldogan sétáltam haza, és négy év után
először nem rettegtem annyira a sötétedő utcákon.
Szia! A FB-ról találtam ide, és elolvastam az első részt. Ha összegezni akarnám a véleményemet pár szóban, akkor: még ma tovább is fogok haladni vele. :) Sikerült felkeltened az érdeklődésemet. :)
VálaszTörlésNagyon tetszenek az írásaid!! Remélem még sok mást olvashatok tőled.:)
VálaszTörlésKöszönöm, aranyos vagy. :)
TörlésAz írás egyelőre nem szerepel a jövőbeli terveim között. De bármi megtörténhet. :)